Once upon a time...

II. fejezet

- Apa tényleg komolyan gondolta ezt a személyitestőr-dolgot. - futott át az agyamon, amikor megpillantottam a fekete lovon ülő Sasukét.

Egy piilanatra megtorpantam. Annyira jól nézett ki...

- Sakura! - szidtam magam gondolatban. - Ilyenre még gondolnod sem szabad!

Majd, pillantásra sem méltatva a fiút, elnyargaltam mellette, a mező felé vettem az irányt.

De ő utolért, mellémléptetett.

- Zavar, hogy van egy testőröd, igaz? - kérdezte és rám nézett.

Elállt a lélegzetem. Hogy mert letegezni csak úgy? Engem, Konoha hercegnőjét!

- Az egész életem előre meg van tervezve. Az én véleményem nem számít. - feleltem csendesen, picit bosszankodva.

- Szörnyű lehet így élni.

- Nem tudom. - vallottam be őszintén. - Nem tudom hogy lehet másképp élni.

Hallgattunk.

- Néha már szeretnék elszökni innen. - bukott ki belőlem.

Meglepődtem. Ezt eddig még senkinek sem mertem elmondani.

- És miért nem teszed? - Sasuke csöndesen, áthatóan fürkészett.

- Tartozom a népnek. Hiszen hercegnő vagyok.

- És ezért tönkreteszed a saját életedet?

- Nem tehetek mást. Én ebbe születtem bele! - sóhajtottam morcosan.

Nem szólt semmit, megértette, hogy nem szeretnék róla beszélni.

- Versenyezzünk a mezőig! - javasoltam pár perc után. Utáltam ilyen fagyos hangulatban lovagolni.

- Rendben. - mosolygott rám.

Átcsaptunk vágtába, szélsebesen suhantunk, akár a nyílvessző. Én vezettem fél lóhosszal.

- Én fogok nyerni. - kacagtam vidáman, amikor megláttam a mező szélét.

Fölényesen hátrapillantottam, hogy megnézzem milyen arcot vág, de a fekete ló épp egy nagy kőre lépett, megcsúszott és felágaskodva levetette magáról Sasukét. A fiú tompa csattanással ért földet, nem mozdult.

- Sasuke! - nagyon megijedtem.

Lefékeztem Galambot, leugrottam róla. Odafutottam a fiúhoz és letérdeltem mellé.

- Sasuke, jól vagy? - a torkomat pánik szorongatta.

Végigsimítottam sápadt arcán, de nem reagált.

- Sasuke... - éreztem, hogy a szememben könnyek égnek. - Szólalj meg.

Hirtelen kinyitotta a szemét, elmosolyodott.

- Nyugodj meg, semmi bajom.

- Te kis, te kis... - nagyon dühös lettem.

Felpattantam, visszaültem Galambra, szótlanul elvágtattam a rét irányába.

Miután kipányváztam a lovat, leheveredtem a fűbe és a felhőket néztem. Észre se vettem, ahogy Sasuke lefeküdt mellém.

- Haragszol? - kérdeztem halkan, bűnbánóan.

- Aztt hittem, hogy tényleg valami bajod esett.

- Jó, sajnálom, ez nem volt jó vicc.

- Hát én nem nevettem rajta.

Hallgattunk, a bárányfelhők lustán úsztak tovább a vakító kék égen.

- Egyáltalán, minek nekem testőr? -- tette fel halkan a kérdést.

- Édesapád fél téged. - felelte komolyan a fiú.

- 16 éves vagyok, nem vagyok már kislány. - csattantam fel dühösen.

- Az én feladatom, hogy megvédjelek.

- Ugyan mitől?

- Sosem lehet tudni. - sóhajtotta Sasuke.

- És hogy tudnál te engem megvédeni? - egy kicsit még mindigdühös voltam rá.

- 6 féle harcművészethez értek, jounin fokú ninja vagyok. - jelentette ki büszkén.

Hát ez nekem nem sokat jelentett, csak azt szűrtem le belőle, hogy erős.

Hűvös szellő söpört végig a réten, megborzolta a fűszálakat.

- Mire gondolsz most? - törte meg a csendet Sasuke, bársonyos hangja kíváncsi volt.

- Arra, hogy milyen nyugodt itt minden. Békés, szelíd... Szeretek itt lenni, ilyenkor mindig olyan könnyűnek érzem az életem.

- Igaz. - bólintott elgondolkodva.

Nem tudom mennyi ideig feküdhettünk ott a fűben, talán 1 óráig, talán 2 óráig, de nem érdekelt. Csak arra eszméltem, hogy a lovak türelmetlenül fújtatnak, dobogással hívják fel magukra a figyelmünket.

- Azt hiszem vissza kéne mennünk. - álltam fel, kicsit túl gyorsan. Megtántorodtam, de Sasuke erős kezei megtartottak.

- Minden rendben? - vonta föl a szemöldökét az Uchiha.

- Persze. - nevettem elpirulva és elhúzódtam.

Ott, ahol hűvös ujjai megérintették a derekamat, most mintha izzott volna a bőröm.

Eloldoztuk a lovakat, felültünk rájuk és lassan poroszkáltunk hazafelé. Nem szóltunk egymáshoz az út alatt.

~ * ~

Kellemes, meleg délután volt, ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek a kertbe olvasni. Apa elvonult pihenni, a szolgálók ebéd után takarítottak, nyugalom volt. Imádom ezt az időszakot.

Ígyhát magamhoz vettem egy jó kis regényt és kilibegtem a kertbe, a rózsalugas alá, a kedvenc padomra.

A rózsák között puhán, aranylóan sütött be a nap, láttam a levegőben keringő parányi porszemcséket.

A hátam mögött halkan megrezzentek a bokrok.

- Sasuke, még ide kis követsz? - nevettem fel.

Nem válaszolt senki.

Már éppen megfordultam, hogy megnézzem ki az, amikor egy furcsa kinézetű penge suhant el mellettem, vékony vágást hagyva a vállamon és beleállt a rózsalugas tartófájába. Elakadó lélegzettel, dobogó szívvel figyeltem a fegyvert. A kés nyelére egy papír volt kötve.