15. fejezet: Tündérmese

írta: Miyo-chan

/Sasuke szemszöge/

Ezt nem hiszem el! Ez olyan, mint egy valóra vált álom...

Sakura szeret! Engem! Egy vámpírt!

A karjaimban fekvő Angyalra pillantottam, az ő tekintete a tvképernyőt fürkészte.

- Mit nézel Sasuke? - nevette el magát.

- Semmit. - füllentettem könnyedén.

- Peersze. - felém fordult, két kis keze a mellkasomon pihent - Ne hazudj. - forró lehelletét ott éreztem a nyakamon.

- Honnan vagy ennyire magabiztos? Nem tudod milyen szörnyeteg lapul ebben a testben? - igyekeztem közömbös hangon beszélni, bár legszívesebben azonnal átöleltem volna és megcsókoltam volna.

Elmosolyodott.

- Szerintem nem vagy veszélyes.

- Igencsak egyedül vagy ezzel a véleménnyel. - fanyalogtam.

- Lehet. - ismerte be és elhúzódott, leült mellém a kanapéra.

Elégedetlenül felmordultam.

- Mi a baj? - nézett rám tettetett értetlenséggel.

Ravaszul elmosolyodtam. A következő pillanatban Sakura már a kanapén feküdt, én pedig föléhajoltam.

- Alattomos vagy. - hunyorgott durcásan.

- Ezt bóknak veszem. - ajkamat végighúztam a nyakán, elégedetten éreztem, hogy megborzong, felgyorsult a szívverése.

- Nem ér. - lehelte az Angyal halkan.

- Nem érdekel. - nevettem, ajkam az ő ajkát súrolta.

De még mielőtt tényleg megcsókolhattam volna, elhajolt és felállt.

- Ne legyél ilyen mohó. - dorgált huncut fénnyel a szemében. - Még csak két napja vagyunk itt nálunk.

Durcás arcot vágtam, kibámultam az ablakon.

- Naaa. - visszaült mellém. - Nehéz ellenállni a véremnek? - bökte ki pár perc után.

- Felesleges ilyen dolgokon agyalnod. - sóhajtottam ingerülten. - Vagy talán félsz, hogy meg talállak támadni csókolózás közben?

- Nem, dehogy! - tiltakozott. - Csak... nem akarom megnehezíteni a helyzeted. - smaragdzöld tekintete félénken fürkészett.

- Ugyan, ne aggódj. - végigsimítottam az arcán. - Ha veled vagyok, nem a vámpír énem dominál.

-Hanem?

- Találd ki te. - magamhoz húztam és lágy csókot leheltem édes ajkaira.

- Hm, had gondolkodjam... - mormolta halkan.

- Nincs rá idő. - kuncogtam és mohón kaptam az ajkai után.

*

/Sakura szemszöge/

Nem is tudom mit hongoljak. Ez az egész olyan, mint egy tündérmese... Kéz a kézben sétálok a parkban a hercegemmel, az idő szép, a madarak csiripelnek, én pedig tökéletesen boldog vagyok.

Felsóhajtottam.

- Mire gondolsz most? - vonta föl a szemöldökét Sasuke.

- Arra, hogy milyen boldog vagyok.

- Jó gondolat.

- Szerintem is. - helyeseltem.

Leültünk egy padra, egy nagy tölgyfa alá.

- Tudod... sosem gondoltam volna, hogy én is leszek valaha szerelmes. - mondta Sasuke elgondolkodva.

- Miért, még sosem voltál?

- Ennyire még soha. - mosolygott féloldalasan.

- És milyen érzés? - hátradőltem, a tölgyfa leveleit fürkésztem, amin átsütött a napsugár.

- Mámorító. - sóhajtotta és átkarolta a derekamat.

- Sosem gondoltam volna, hogy egy magamfajta is lehet boldog. - a hangjából kicsendült az őszinteség.

- Attól még, hogy az vagy, ami, nem tiltott a boldogság. - hunyorogtam rá.

- Mostmár tudom.

Hallgattunk, a fejünk fölött csiripelve repültek a madarak. A fejem Sasuke vállára hajtottam.

- És nehéz? Mármint ez az egész vámpír dolog. 

Halkan beszéltem, bár a parkban rajunk kívül senki sem volt.

- Nehéz örökös éjszakába élni? Nehéz megküzdeni a vonzással és az örökkévaló élet minden keserves percével? Néha. - ismerte be és az egyik hajtincsemet a fülém mögé simította. - De vannak könnyebb időszakok is. Pl. vadászat után. Olyankor csökken a kísértés.

- Miért választottátok az állati vért?

- Mert nem akarunk lélektelen gyilkosok lenni, nem akarunk ártatlan emberéleteket kioltani. Ha már szörnyetegek vagyunk, igyekszünk minél kevesebb fájdalmat okozni másoknak. - sóhajtotta keserűen.

A nap már lemenőben volt.

- Mutathatok valamit? - villantotta rám féloldalas mosolyát az Uchiha. A hangjából eltűnt az előbbi keserűség.

- Persze,

- Akkor gyere. - kézenfogott, kiléptünk a parkból.

- Hova megyünk? - kíváncsiskodtam, amikor megálltunk a város mögötti erdő szélénél.

- Titok. Nem baj, ha az én tempómban folytatjuk az utat?

- Öhm...nem.

- Nyugi, nem fog fájni. - nevetett, látva, hogy milyen bizonytalan arcot vágok.

A következő pillanatban a karjaiba vett, apró csókot lehelt a homlokomra.

- Hunyd be a szemed és csak akkor nyisd ki, ha szólok, oké?

Bólintottam és becsuktam a szemem.

- Ne félj. - suttogta biztatóan Sasuke és kilőtt, akár egy nyílvessző.

Hallottam, ahogy a szél fütyül körülöttünk, szélsebesen száguldottunk. Megborzongtam a megcsapó hideg légáramlattól és még szorosabban odabújtam Sasukéhoz.

Még 1 perc sem telt el, amikor a futása lassult, visszaváltott emberi tempóra, aztán megállt.

Óvatosan talpra állított, majd ugyanazzal a mozdulattal magához húzott és átölelt.

A szívem hevesen dörömbölt a bordáimon, kivételesen nem csak Sasuke közelsége miatt.

- Jól vagy? - kérdezte az Uchiha bizonytalanul.

- Persze, csak adj egy pillanatot. - vettem pár mély lvegőt, hogy megnyugodjak és a szívverésm visszaálljon normál tempóra. Mikor ez többé-kevésbé sikerült, felemeltem a fejem, a tekintetem belefúrtam a gyönyörű fekete szempárba.

- És mit akartál mutatni?

- Fordulj meg.

Gyönyörű látvány tárult a szemem elé. Egy sziklaperem szélénél álltunk, alattunk sötétlett az egész erdő. Kicsit távolabb, a hegyeknél, épp most ment le a nap, aranyos fénnyel vonva be a fák csúcsát.

- Gyönyörű... - mormoltam megilletődve.

- Elmegy. Én látok valami sokkal szebbet. - Sasuke mögém lépett, lágyan átkarolta a derekamat.

- Hol? - hiába nézelődtem, én nem vettem észre semmit.

- Itt áll előttem. - játékosan belecsókolt a nyakamba.

- Haha. - kibontakoztam az öleléséből, kiléptem közvetlenül a szikla peremére.

- Le ne ess. - óvott az Uchiha és megfogta a kezem.

Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését és lenéztem. A sziklafal meredeken, itt-ott kiálló kövekkel "zuhant" a mélybe.

- Huh. - megráztam a fejem, hátraléptem.

- Meg vagy elégedve a látvánnyal? - suttogta a srác bársonyos hangon a fülembe.

- Ühüm. - bólintottam kicsit kábán.

- Akkor jó.

Szaporábban vettem a levegőt, mikor kezét a derekamra csúsztatta és szembefordított magával. Elmerültem sötét tekintetében, s mikor ajka végre megtalálta az enyémet, halk sóhajjal adtam át magam neki.