14. fejezet: Múlt és Jelen

/Sakura szemszöge/

Lassan ébredeztem. Furcsa volt, hogy mintha nem a saját ágyamban feküdtem volna. Kinyitottam a szemem, ijedten ültem fel.

Hol vagyok? Mit történt éjszaka?

- Sasuke vámpír. - villant át az agyamon, aztán szépen lassan eszembe jutott minden. A beszélgetés...a csók...- még most is beleborzongtam.

Körülnéztem. A nappaliban voltam, a kanapén. Az asztalon egy cetli várt. Széthajtogattam.

" Jó reggelt szerelmem!

El kell mennem pár percre vadászni, de ne aggódj, mindjárt visszajövök.

                                                                                                    Sasuke "

Elmosolyodtam. Nagyot nyújtózkodva felálltam, a konyha felé vettem az irányt.. Vajas piritóst reggeliztem kakaóval. Épp a bögrét mostam el, amikor hirtelen valaki hátulról átkarolt. A lélegzetem egy pillanatra elakadt, de amikor meghallottam Sasuke gúnyos-vidám nevetését, megnyugodtam.

- Az emberek nincsenek hozzászokva a váratlan dolgokhoz. - dorgáltam tréfásan.

- Nem akartalak megijeszteni. - nevetett csúfolódva, hűvös lehellete a nyakamat csiklandozta. Szembefordított magával.

- Hiányoztál. - mormolta nyűgösen, mint egy kisgyerek, de a tekintete perzselt.

- Csak pár percre mentél el. - kuncogtam.

- Éveknek tűnt. - sóhajtotta színpadiasan. - Több száz évet vártam rád, mostmár minden veled töltött másodpercet ki akarok élvezni.

- Egyszer el fogod mondani, hogy mennyi idős vagy?

- Nem hiszem. - vigyorgott csibészesen, mert tudta, hogy így képtelen vagyok ellenállni neki.

- Ez nem ér. - fontam karba a kezem. - Te mindent tudsz rólam, én viszont semmit se tudok rólad.

- Mit akarsz tudni? - sóhajtotta beletörődően.

- Sok mindent. - mosolyodtam el győzedelmesen.

Átkarolt, egy pillanat múlva már a kanapén ültünk. A szívem kihagyott egy dobbanást.

- Kérdezz. - dőlt hátra, gyönyörű szeme az arcomat fürkészte.

- Rendben. - nagy levegőt vettem. - Hogy lettél vámpír?

- Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni. - sóhajtotta. - Régen történt...17 éves voltam és egy éjszaka megszöktem az árvaházból.

- Az árvaházból? - lepődtem meg.

- Igen, az édesanyám belehalt a szülésbe, az édesapám öngyilkos lett.

- Ó.

- Mondhatom tovább? - mosolygott csibészesen.

- Persze, bocs.

- Szóval, megszöktem az árvaházból. Nagyon dühös és elkeseredett voltam, rohantam az utcákon, nem néztem merre. Végül egy parkban kötöttem ki. Ott találkoztam Jashiroval, beszélgetni kezdtünk. Elmeséltem neki mindent, ő megértett. Aztán kertelés nélkül kibökte, hogy vámpír és most ő is bujdosik, mert összeveszett a szerelmével, Selenével. - elmosolyodott az emlék hatására. - A következő pillanatban furcsa alakok rontottak be a park kapuján. Vámpírvadászok voltak. Rohanni kezdtünk, ők követtek. Végül az én titkos búvóhelyemen, egy régi padláson rejtőztünk el. Akkor már eldöntöttem: én is vámpír akarok lenni.

- De miért? - bukott ki belőlem a kérdés.

- Menekülni akartam az "árvafiú" megbélyegzéstől, erőre vágytam. Ha aznap este nem találkozom Jashiroval, valószínűleg öngyilkos lettem volna, de így találtam más kiutat.

- És Jashiro átváltoztatott?

- Ez nem ilyen egyszerű, de igen. - bólintott Sasuke. - Megkötöttük a Vámpír Vérszerződést és ő  megharapott.

- Mi- micsoda? - dadogtam.

- Ne félj. - nevette el magát és a fülem mögé simította az egyik hajtincsem. - Itt harapott meg. - tenyérrel felfelé fordította a kezét, a csuklóján látszott a két apró fognyom. - Csak úgy lehet átváltoztatni valakit, ha pontosan ide juttatjuk a mérget.

- És mi az a Vámpír Vérszerződés? - kérdeztem, miközben megérintettem a két sebet.

- Benne van a Törvényben: Egy vámpír a léte során csak  egy embert változtathat át, d csak úgy, ha mindketten akarják. Ilyenkor meg kell írniuk a Vámpír Vérszerződést, ami egyfajta nyilatkozat és csak mazután kezdődhet az átváltozás. - darálta.

- És a későbbiekben mi lesz ezzel a szerződéssel?

- Be kell küldeni a VámpírTanácsnak, akik így szereznek tudomást az új vámpírról és beleveszik a Nyilvántartásba.

Mivel Sasuke látta, hogy ezt nem nagyon értem, magyarázni kezdett.

- A VámpírTanács a mi világunk vezetői, ők felelnek a békéért és a nyugalomért, meg hogy ne tűnjünk fel az embereknek. Jah, és ők a felelősek a Törvény betartásáért is, amik a mi világunk szabályai. A Tanács számontartja az összes vámpírt a világon, a Nyilvántartásban, ami kb. olyan, mint egy nagyon hosszú jelenléti ív.

- Értem. - bólintottam. - Szóval te és a családod is benne van a Nyilvántartásban?

- Persze, mint minden más vámpír. - mosolygott féloldalasan.

Hirtelen eszembe jutott valami.

- És Itachi? Ő hogy került a családba? Hiszen annyira hasonlít rád...

- Itachi tényleg a rokonom. Az unokatestvérem. Már legalább 5 éve voltam vámpír, amikor találkoztunk. Ő már vámpír volt és végül úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk, így lett 4 tagú az Uchiha-klán. De komolyan úgy élünk, mint egy valódi család, Itachit a bátyámként szertem. - fejezte be Sasuke.

Odahajtottam a fejem a vállára, lehunytam a szemem. Az előbbi mondatai vadul kavarogtak a fejemben.

- Fáradt vagy? -  a srác csöndes hangja kiragadott a töprengéseimből. 

- Dehogy. Nemrég keltem fel. - nyitottam ki a szemem.

- Áruld el... mit gondolsz? - kért az Uchiha.

- Hogy ez... hihetetlen. - nyögtem, mire Sasuke elnevette magát.

- Hát tényleg az. - értett egyet. - És még mindig nem félsz?

- Lenne rá okom? - incselkedtem.

- Nem minden vámpír  "vegetáriánus". - nézett rám komolyan.

- Nem baj, majd te megvédesz. - kacsintottam.

- Haha, de magabiztos valaki. - mosolygott fanyarul.

- Ha egy vámpír van mellettem, kevés dolog van, amitől félhetek. - hunyorogtam.

- Ha valaki mellett egy vámpír van, általában magától a vámpírtól fél.

- Én nem. Én élvezem a helyzetet.

- Ch...

- Meg talán az is közrejátszik, hogy szeretem azt a vámpírt. - közelebb hajoltam hozzá, arcunk pár centire volt egymástól.

- Ahogy a vámpír is szeret téged. - lehelte és éhesen megcsókolt.