-Ez nem igaz. Csak...sem az idő, sem a hely nem megfelelő most.

-És mikor lesz megfelelő?

-Nem tudom.

Durcásan karba fontam a kezem.

-Hogy érzed magad?- nézett rám Sasuke pár pillanat múlva.

-Kicsit fáj a fejem, de túlélem.- feleltem kurtán.

Odalépett hozzám, hűvös tenyerét a homlokomra simította.

-Hagyj békén.- tiltakoztam erőtlenül, bár vitathatatlanul jólesett az érintése.

-Talán fel kéne menned az orvosiba, kérni egy fejfájáscsillapítót.- jegyezte meg az Uchiha. A hangjában nem hallatszódott az előbbi vitánk, inkább aggódó volt.

-Nincs szükségem rá.- morogtam.

-Biztos?- vonta föl a szemöldökét a srác és lehelletfinoman végigsimított a nyakamon lévő piros szorításnyomon.

Megborzongtam.

-Bi-biztos.- nyögtem ki kábán.- Jól vagyok.

-Viszza tudsz jönni órára?

-Azt hiszem igen.- bólintottam tétován.

Kiléptünk a biciklitárolóból.

-Sasuke, hova mész?- lepődtem meg, amikor az Uchiha nem állt meg a bioszterem ajtajánál.

-Az igazgatóiba.

-Ne.- suttogtam ijedten.- Nem akarom, hogy kitudódjon az eset.

-Sakura.- a srác mélyen a szemembe nézett.- Ne félj, Sasori nem bánthat téged többé. De nem hagyom, hogy eddigi tetteit büntetés nélkül megúszza.- megfogta a kezem és finoman az igazgatói iroda felé húzott.

Bekopogott. Tsunade-sama titkárnője, Shizune nyitott ajtót.

-Az igazgatónőhöz jöttünk.- Sasuke hangja udvarias, komoly.

-Sasuke, Sakura, mi történt?- állt fel Tsunade-sama a székéből, ahogy beléptünk.

( Ő volt az egyetlen tanár az iskolában, aki tegezte a diákokat.)

-Sa-Sasori...- suttogtam. Éreztem, hogy a szememben könnyek égnek.- ...bántott.

-Hogy mi?- döbbent meg a nő.

-Bántott. Erőszakoskodott velem.- ismételtem remegő hangon.

-Majdnem megfojtotta.- Sasuke hangja izzot a dühtől.

-Már vagy fél éve tart...volt, hogy tapizott...megfenyegetett...követett hazafelé...most pedig majdnem meg-megfojtott.- elcsuklott a hangom.- Eddig nem mertem elmondani, mert...féltem.- éreztem, hogy a könnyek végigfolynak az arcomon.

Sasuke gyengéden átölelt, de közben erősen tartott, nehogy összeessek.

Tsunade-sama odalépett hozzánk.

-Köszönöm, hogy elmondtátok, Sasori meg fogja kapni méltó büntetését.

-De kérem, ne mondja el senkinek, nem szeretném, ha kitudódna.- néztem könyörgően a nő szemébe.

-Ne aggódj, nem fogja tudni senki. Édesanyádnak elmondtad már?

-Nem.-motyogtam.-De ő most nincs itthon és kb. egy hétig nem is lesz.

-Értem.- bólintott Tsunade-sama.- Sakura, ezen a héten már ne gyere iskolába, próbáld kipihenni magadat, majd én írok kikérőt. Sasuke, megtennéd, hogy Sakurával maradsz, amíg az édesanyja haza nem jön? Mert ilyenkor nem tesz jót az embereknek a magány.

-Persze.-bólintott a fiú.

-Rendben, akkor neked is írok igazolást.

-Köszönjük.- kiléptünk az igazgatóiból.

*

/Sasuke szemszöge/

Lassan sétáltunk Konoha utcáin. A reggeli csúcsforgalom már elmúlt, így eléggé kihalt volt a környék.

Sakura üveges tekintettel bámult maga elé, a léptei gépiesek, erőtlenek voltak. Emberi szemnek nem tűnt volna fel, de én észrevettem, hogy egész testében reszket.

A biztonság kedvéért lágyan átkaroltam a derekát, nehogy összeessen. Az érintésemre összerezzent, de nem szólt semmit.

-Lehet, hogy Sakura sokkot kapott?- villant át az agyamon.

Odaértünk a házukhoz. Sakurának annyira remegett a keze, hogy elejtette a kulcsot, így én nyitottam ki az ajtót.

Beléptünk az előszobába.

Sakura gépiesen bement a nappaliba, leült a kanapéra. Üveges tekintetétől összeszorult a szívem. (Képletesen értve.)

Leültem mellé.

-Sakura.-szólítottam meg halkan.

Nem válaszolt, még mindig a falat nézte.

Óvatosan megfogtam a vállát, szembefordítottam magammal.

-Térj magadhoz! Hallod, Sakura? Válaszolj!

Megremegett, a szemét elfutotta a könny.

-S-sajnálom.- rebegte és lehajtotta a fejét.- Félek...

-Mitől?

-Hogy Sasori újra próbálkozik.- suttogta az Angyal.

-Soha többé nem fog. Nem engedem!- ígértem komoly hangon.- De nem szabad összetörtnöd. Ne engedd, hogy a félelem irányítson.

-De nem bírom elfelejteni azt az érzést, ahogy a falhoz szorít...-mormolta remegő hangon.

Smaragdzöld szemében rettegés és bizonytalanság csillogott.

Védelmezőn átöleltem törékeny, reszkető kis testét.

-Sasuke...- a hangja elcsuklott.

-Itt vagyok, ne félj.- megnyugtatóan végigsimítottam a hátán.

Éreztem, ahogy megborzong, a szívverése felgyorsult.

-Akkor itt maradsz?- szipogta pár perc után és félénken a szemembe nézett.

-Persze.-nevettem, mire Sakura arcán megkönnyebbülés suhant át.

-Köszönöm...harmadszorra.- suttogta halkan.

Elmosolyodtam.

-Na menj, egy forró fürdő jót fog tenni. Én addig telefonálok egyet.

-Oké.- elhúzódott, felállt.

Kiléptem a kertbe, előkaptam a mobilom és felhívtam Selenét.

-Szia anyu, nem tudok haamenni ma éjszaka és valószínűleg még 4 napig sem.

-Rendben, vigyázz magadra.- jött a válasz.

-Persze, köszi.- lenyomtam.

Most Itachit hívtam. Gyorsan elmeséltem neki a történteket.