Herceg a sötétből

írta:Miyo-chan

9.fejezet: Beszélgetések és egy fekete pulcsi

/Sakura szemszög/

Fáradtan hunytam le a szemem. Az éjszakai rémálmok, a kimerítő iskolai nap és a kocsiban uralkodó kellemes meleg elálmosított.

-Fáradt vagy?- Sasuke hangja bársonyos és gyengéd volt.

-Kicsit.- vallottam be halkan.

A szemhéjaim egyre jobban elnehezültek, a fejem akaratlanul Sasuke vállára hajtottam.

Lassan elnyomott az álom.

*

/Sasuke szemszög/

Oldalra néztem. Sakura a vállamra hajtotta a fejét, úgy aludt.

Elmosolyodtam.

-Alszik?- Itachi halkan suttogott.

-Igen. Kimerítette a mai nap.

-És most mi lesz?

-Hazaviszem.

-Nem úgy értettem. Mi lesz ezután?- megnyomta az utolsó szót, a visszapillantóból engem fürkészett. Hát persze, az utat nem kell néznie.

-Nem tudom- vallottam be sóhajtva, pedig számítottam rá, hogy meg fogja kérdezni.-Csak remélni tudom, hogy ugyanúgy érez, mint én.

-Két kérdés: Mi van, ha igen? És mi van, ha nem?

-Ha igen, akkor előbb-utóbb beavatom a titokba.-mondtam.-Ha nem, akkor...békén hagyom, kiszállok az életéből. Miatta. De reménykedem az első verzióban.- mosolyodtam el halványan.- Öhm...Itachi?

-Hm?- nézett rám a visszapillantóból, az arcán ott virított a megszokott vigyor.

-Nagyon megszállotnak tűnök?

-Enyhén.- nevetett a bátyám.-De inkább odaadó és szenvedélyes vagy, mint megszállott.Ezek a vámpírszerelem velejárói.

-És gondolod...hogy ezek az érzések idővel meg fognak változni?- kockáztattam meg.

-Őszintén? Nem hiszem. A vámpíroknál ez örök életre szól.

-Remélem.- grimaszoltam.

Odaértünk Sakuráék házához.

-Kösz Itachi a fuvart.- pillantottam a bátyámra.

-Máskor is.- vigyorgott.

A karjaimba vettem az Anygalt és kiszálltam a Merciből.

Két pillanat múlva már Sakura szobájában voltam.

Lefektettem a lányt az ágyra és betakartam.

-Viszlát holnap.-suttogtam és kihátráltam a szobából.

Már a földszinten jártam, a nappaliban, amikor hallottam, hogy Sakura felült, hangosan kapkodta a levegőt.

A következő pillanatban felpattant és lefutott a lépcsőn. Az utolsó fokban megakadt a lába, elesett volna, de elkaptam.

-Ó.- csodálkozva nézett rám. Elhúzódott.

-Elaludtam a kocsiban?- kérdezte óvatosan.

-Úgy tűnik.- mosolyogtam féloldalasan.

Hallottam, hogy a mosolyomtól egy pillanatra elakad a lélegzete.

-Sajnálom.- suttogta lehajtott fejjel.

Annyira aranyos volt, ahogy így állt előttem, lehajtott fejjel,bűnbánó arccal, hogy akaratlanul is elnevettem magam.

-Ugyanmár, nem kell bocsánatod kérned.-kisimítottam egy hajtincset az arcából. Éreztem, hogy felgyorsul a szívverése.

-Köszönöm, hogy eljöttél velem fagyizni.- mormoltam halkan és kiléptem az ajtón.

Még mindig zuhogott az eső, bár ez engem egyáltalán nem zavart.

*

/Sakura szemszög/

Percekig csak álltam, a bejárati ajtót néztem, ahol Sasuke kiment.

Hangos sóhaj szakadt fel a mellkasomból, lerogytam a padlóra. A szívem eszeveszett tempóban vert.

-Huh, őrület, hogy hogy reagáltam Sasuke érintésére.- gondoltam.- A szívem majd kiugrik a helyéről.

Nagy nehezen összeszedtem magam és felálltam.

Ekkor vettem észre, hogy még mindig az Uchiha pulcsija van rajtam.

-Hupsz.- csúszott ki a számon.- Na mindegy, majd holnap visszaadom neki.- ásítottam.

Ólmos fáradtság lett urrá rajtam. Lassan felvánszorogtam az emeletre és szinte beájultam az ágyba. Azonnal elnyomott az álom.

*

/Sasuke szemszög/

Mogorván trappoltam le a lépcsőn( ami azért fura, mert egy vámpír nem tud trappolni xĐ).

-Van kedved vadászni menni?- kérdeztem Itachit.

-Nanáhogy.- vigyorgott.

Pár pillanat múlva már eszeveszett tempóban száhuldottunk az erdőben.

Az orromba csapott a zsákmány szaga.

Nesztelenül, hidegvérrel suhantam a szarvascsorda után. Két perc múlva már 3 szarvassal végeztem, a torkomban enyhült a kaparó érzés.

-Na öcsipók, mi lesz a következő lépésed?- kajánkodott Ita mellettem, miközben ledobta a földre a maga 5. szarvasát.

-Mért érdekel ez téged?- lepődtem meg, hiszen eddig Itachival nem nagyon beszéltünk az én magánéletemről.

-A bátyád vagyok, tehát kötelességem tudni, hogy kivel kavar az öcsikém és figyelmezetni, ha valamit rosszul csinál.

Nem láttam az arcát, így nem tudtam, hogy komolyan gondolja-e, vagy csak ugrat.

-Nem fogom elsietni a dolgot. Most egy hétig nem csinálok semmi rendkívülit, csak hagyom, hagy történjenek a dolgok.- feleltem határozottan.

-El fogod mondani neki, hogy vámpír vagy?

-Azt hiszem igen. Ha úgy fogom érezni, hogy eljött az ideje, akkor mindenbe beavatom.- az erdő fáit fürkésztem.- Csak egy dologtól tartok...

-Mitől?- a bátyám hangjában most nyoma sem volt a szokásos csipkelődésnek.

-Attól, hogy ő nem fog ugyanúgy érezni, mint én. De nem baj, ha mást választ is... én csak azt akarom, hogy boldog legyen. És ha ehhez neki más kell... elfogadom.- mormoltam halkan.

-Úristen, te vagy a történelem első vámpírmártírja.- vigyorgott gonoszan.- Nem kell aggódnod ezen, fogadjunk, hogy pár év múlva már ő is közénk fog tartozni.

-Gondolod?- vontam föl a szemöldököm.

-Biztos vagyok benne. Senki sem tud ellenállni a vámpírvonzerőnek.

-Rendben.- motyogtam.- Nah, elég volt már, induljunk haza.

-Okés.- azzal már suhantunk is.

*

/Sakura szemszög/

-Halihó napsugár!- ugrott a nyakamba Ino másnap reggel.- Hé, milyen pulcsi van nálad?- lepődött meg.

-Sasukéé.- vallottam be elpirulva.

-Hoppá, mesélj csak.- kuncogott suőke barátnőm.

-Hát az úgy volt, hogy suli után meghívott fagyizni...- kezdtem bele és elmondtam neki az egész tegnap délutánt.

-Juj, ez annyira édes.- vigyorgott fülig érő szájjal Ino.- És mi lesz a folytatás?

-Jaj, milyen vagy.- böktem oldalba nevetve.- Nem tudom. Azt se tudom, hogy lesz-e egyáltalán folytatás.

-Akarod, hogy legyen?- hunyorgott rám a Yamanaka.

-Nagyon.- árultam el.- Sasuke annyira...uh...eszméletlenül helyes, aranyos, kedves, okos, vicces, figyelmes...

-Bele vagy zúgva.- állapította meg Ino.

-Ez erős szó.- tiltakoztam.- Inkább azt mondanám, hogy tetszik.

Észre se vettük, de már odaértünk a sulihoz. Nevetve szaladtunk fel a lépcsőkön.

-Mi lesz az első óra?

-Matek.- fintorgott Ino, mivel ez nem tartozott éppen a kedvenc tantárgyai közé.

A 9-es, vagyis a matek-fizika terem felé vettük az irányt.

Ahogy beléptünk, egyből észrevettem Sasukét. A második padban ült, unottan bámult ki az ablakon, de érkezésünkre felkapta a fejét. Odalépett hozzánk.

-Szia.- köszönt nekem, mert addigra Ino nagy bölcsen lelépett.

-Szia.- mosolyogtam vissza rá.- Öhm... tegnap nálam maradt a pulóvered... visszahoztam.- nyögtem ki picit elpirulva, miközben volt egy olyan érzésem, hogy az egész osztály minket bámul.

-Köszönöm.- villantotta rám féloldalas, csibészes mosolyát, amitől nekem elgyengült a térdem.

Kellemes beszélgetésünkez sajnos bosszant módon félbeszakította a csengő, ezért kénytelenek voltunk leülni a helyünkre. Ő a második padba, én pedig az elsőbe, Naruto mellé.

-Jó reggelt Saku-chan!- köszönt hatalmas vigyorral a képén a kis szöszi.

-Neked is.

-Nincs duma!- dörrent ránk a matektanár, Anko.

*

/Sasuke szemszöge/

Ah, annyira bosszantó tud lenni az a szőke kis hiperaktív gyerek Sakura mellett.

Annyira látrszik, hogy imponálni akar neki, és Sakurát ez teljesen hidegen hagyja.

Pff....szánalmas.

De mégis, most, matekon, ő ül mellette. El kell viselnem a kis mitugrászt. Csak az nyugtat meg, hogy látom, hogy az Anygalt nem érdekli.

-Még jó.- sóhajtottam.

Az oxigénnel együtt a tünemény friss virágillata mámorítóan tódult a tüdőmbe, bár most lényegesebben szelídebb volt a kaparó érzés, mert tegnap voltam vadászni.

Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért lélegzem.

Megszokás.- szokta mondani Jashiro.- És azért is csináljátok, hogy ne tűnjön fel az embereknek, hogy mások vagytok.

Kibámultam az ablakon.

Hirtelen... a nap előbukkant a sötétszürke felhők közül, besütött az ablakon.

Megbabonázott a látvány. A napsugarak Sakura bőrét és rózsaszín haját tündöklő ragyogással vonták be.

-Angyal...- suttogtam nagyon halkan.

-Jé, Saku-chan, hogy ragyogsz.- kommentálta az eseményt Naruto, a szája tátva volt.(Még jó, hogy nem csorgatta a nyálát xĐ)

Az Angyal felnevetett, csilineglő hangja  csak úgy úszott a levegőben.

-Hét, én akartam mondani neki, hogy milyen gyönyörű.- szólalt meg bennem egy gonosz kis hangocska.

A pillanatnak vége szakadt, ugyanis a napot újból eltakarták a felhők és Anko is elordította magát, hogy KUSS LEGYEN!, ígyhát folytatódott a matekóra.