Herceg a sötétből

írta: Miyo-chan

2.fejezet: Kábulat és egy megmentő

/Sasuke szemszög/

Ilyen nincs. Itt ülök, egy padban a világ leggyönyörűbb lényével. Sakura Haruno... dallamos név, illik hozzá.

Gyors oldalpillantást vetettem rá.

Szorgalmasan írta a tábláról a dolgokat, apró kezében a ceruza fürgén siklott a papíron, cseresznyepiros ajka enyhén elnyílt a nagy koncentrálástól.

Ő is rám nézett, egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk. De elpirulva elkapta a fejét, jegyzetelt tovább.

Hihetetlen...már több, mint 200 éve vagyok vámpír, de még nem találkoztam hozzá hasnoló szépséges teremtéssel. Az egész lénye...már megfogott az első pillanatban is. A mozdulatai...ahogy a füle mögé simítja egy hajtincsét...ahogy elpirul...ahogy rám néz azzal a csillogó smaragdzöld szemével....mind 1-1 forró esőcsepp rég szunnyadó (és halott) szívemre.

Nagyot sóhajtottam.

Kár volt. Vérének észveszejtő illata úgy tódult orromba, akár a perzselő láva. Égni kezdett a torkom.

Ha nem gyakorlom az önuralmat az utóbbi két évszázadban, akkor nagyon kevesen múlott volna, hogy ott helyben neki ne ugorjak.

Próbáltam csillapítani lényémnek Azt a részét, lehunytam a szemem.

Hallottam, ahogy Sakura lerakja a padra a ceruzáját, a levegő rezdüléséből ítélve felém fordult.

-Minden rendben?- kérdezte halkan.

-Igen.- nyugtattam meg és kinyitottam a szemem.

Remegő, apró kis keze tétován megindult felém, megsimította a kézfejem, aztán visszahúzodott. Írt tovább.

Szokatlan, meleg érzés futott végig rajtam az előbbi érintésétől.

Egész órán képtelen voltam koncentrálni, végig Ő járt az eszemben. A mosolya...az illata...a hangja...kábító volt.

Mikor kicsönygettek, felpattantam és kisiettem a teremből. Itachit kerestem.

Szerencsére a bátyám érezte, hogy szükségem van rá, a foylosón várt.

-Mi történt öcsibogyó?- kérdezte vigyorogva.

-Az a lány...Sakura...-nem találtam szavakat.-...észbontó.

*

/Sakura szemszög/

Mire feleszmélhettem volna, Sasuke már nem volt a teremben.

Ino lépett oda hozzám.

-Szia Saku, hogy vagy?- ölelt meg a legjobb barátnőm.

-Jól.-mosolyogtam.

Kimentünk sétálni a folyosóra.

-Na és hogy telt a nyár?-kíváncsiskodtam.

-Szuper volt.-kuncogott a szőke.-Július óta együtt vagyunk Saival. De úgy láttam te is bejössz Sasukének...

-Gratulálok Ino! Hogy történt?-az utolsó mondatát figyelmen kívül hagytam.

-Hát az úgy volt, hogy meghívott nyaralni, és...-kezdett mesélni barátnőm.

-Ó, de jó, hogy látlak édesem!- toppant elém egy vörös hajú srác.

-Sasori, már tavaly is megmondtam neked, hogy soha nem fogok veled járni, sem pedig smárolni!- kiabáltam.

Sasori hirtelen elkapta a csuklóm,nekinyomott a falnak.

-Változott a terv szivi, mostmár nem érdekel, hogy akarod-e!- sziszegte az arcomba.

A csuklóm már sajogni kezdett, nagyon megijedtem.

-Engedj el Sasori!-kiabáltam.

-Ne reménykedj.- röhögött a vörös.

-Hagyd bkén Sakurát!- csattant egy ismerős hang mögöttünk.

-Á, az Uchiha testvérek.- fordult meg gonoszan vigyorogva Sasori.

-Engedd el a lányt.-mondta fenyegetően Sasuke.

-Ne drámázz. És mi van, ha nem engedem el?-vonta föl a szemöldökét a vörös.

-Akkor talán be találom verni a mocskos képedet!- a fiatalabbik Uchiha hangjából már sütött a düh és a gyűlölet.

Sasori gyorsan mérlegelt.

-Rendben.- nekilökött a szekrényeknek, de elengedte a csuklóm.- Ezzel még nincs vége, Sasuke Uchiha!- azzal elrohant.

-Saku, jól vagy?- lépett mellém Ino.

Némán bólintottam, a csuklómat dörzsölgettem.

Sasuke jött oda hozzánk, szemében még mindig égett a gyűlölet. De ahogy rám nézett, éjsötét szeme megtelt gyöngédséggel.

-Azt hiszem én megyek.- lépett le Ino.

-Minden rendben Sakura?- kérdezte Sasuke, a hangjából kicsendült az aggódás.

-Igen, hála neked.- mormoltam, de a hangom elcsuklott. Reszkettem.

-Nem tesz semmit.- halványan elmosolyodott, de a szeme komoly maradt.

Ekkor becsöngettek.