A harmadik gongütés

írta:Naija-chan

Egy lány rohant keresztül az erdőn. Zöld szeme keresztülhasított az éjszakában. Arcán ömlöttek a könnyek. Villámlott az ég, és óriási robajjal csapott bele a földbe. A távolból egy gongütés hallatszódott.
- Gyorsabban, gyorsabban! - mondta magának a lány. Próbált gyorsabban futni, de a csúszós föld miatt nem igazán tudott. Elhallatszódott a második gongütés.
- Gyorsíts! GYORSÍTS!!! - már üvöltött. De az ő lába erejének is volt határa. Megcsúszott a sárban, és elterült a földön. Felállt, és rohant tovább. Már látta a tisztást. Egy pár ANBU, a Hokage, és egy megkötöztött kezű, fekete hajú fiú állt. Két ANBU állt mellette. Bánatos tekintettel nézte a háborgó eget. Haját gyászosan lobogtatta a szél. Aki a gongot ütötte, magasra emelte a rézrudat. Az egyik ANBU pedig egy kardott vett elő. A fiú elé állt. Ő lehajtotta a fejét, és halkan annyit mondott:
- Készen állok.
Az ANBU magasra emelte a kardot. A gong készenállt az utolsó, gyászos háborgásra. A Hokage mellett egy szőke fiú állt. Szeme könnyes volt. Mikor a kard megvillant a villámoktól, fejét elfordította. Ekkor a tömegből éles sikítás hallatszódott. Egy lány átvergődött a tömegen, és egyenesen a fekete hajú fiúhoz ment. Átölelte. Ruhája sáros volt, zöld szeméből még mindig ömlöttek a könnyek... most már a könny vérrel vegyült.
- Nem... nem halhat meg! - mondta zokogva. Az ANBU letette a súlyos kardot.
- De... ő egy bűnöző... egy gyilkos... és... a Hokage parancsa... - mondta. 
A lány megvetően nézett a Hokage-ra.
- Tsunade-sama... miért?
A nő nem válaszolt. Bánatosan lehajtotta a fejét.
- Méghozzá... nekem... miért nem szóltak? Miért nem mondtátok el nekem?
A fiú, akit szorosan ölelt, felemelte a fejét.
- Sakura, elég! Hagyd abba!
- De...
- Semmi de! Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön ez a nap... vállaltam... engedj el!
- Mi már tényleg semmit sem jelentünk neked? Képes lennél szenvedésbe taszítani minket a haláloddal? Miért vagy ilyen? Mi mindig melletted álltunk, sosem bántottunk!
- Engedj el!
- Nem! Nem engedlek el! Életben kell maradnod! Nem halhatsz meg! 
- Ugyan miért?
- Mert... én... szeretlek! És megígértem, hogy várni fogok rád!
- Nem érdekel. Idegesítesz! Hagyd abba!
Sakura most a szőke fiúra nézett.
- Naruto! Miért nem teszel semmit? A legjobb barátod! Hát már egyikőtök sem emlékszik rá? A küldetések... az a sok edzés, a versengés... az a testvéri kapcsolat... már egyikőtöknek sem fontos???
- Sakura, engedj el!
- Nem!!! Ha kell, akkor veled halok meg, de nem... nem engedlek el! Sasuke-kun, ne tedd ezt!
Sasuke-nak könnybe lábadt a szeme. Lehajtotta a fejét, hogy senki se lássa. Egy könnycsepp Sakura kezére hullott. Az első könnycsepp, mióta otthagyta Konohát... addig jégszívű volt... de most... újra... voltak érzései... itt volt az ideje beszélni róla annak... akinek mindig is el akarta mondani. 
- Álmomban... mindig... visszajövök... és... veletek vagyok... - súgta a lánynak... még az ANBU sem hallotta, hogy mit mond... csak Sakura. - De... nem hallgattam erre az álomra... már... annyiszor el akartam mondani... hogy szeretlek... de... a bosszú... mindig elterelte a figyelmem... már évek óta űr van bennem... és ez a bosszú nem hagyta, hogy betöltsem... de mostmár késő... itt állok... és várom a halált... nincs visszaút... sajnálom...
Tsunade elmosolyodott.
- "Nocsak, egy idegesítő lány csalná ki belőle az érzelmeket? Talán szerencséje van..."
Sakura mégszorosabban ölelte Sasuke-t.
- De... Sakura... én már... csak így... lehetek boldog... 
Sakura ijedten kapta fel a fejét. 
- Ne, kérlek... ne! NE!
Sasuke az ANBU-ra nézett.
- Akkor végezz velem is! Nem... Tsunade-sama! Mondj már valamit!
Sasuke nem várta Tsunade válaszát. Bólintott. A rézrudat, és a kardot ismét felemelték... Naruto sírva nézte, ahogy két csapattársának testét egyszerre szúrják át. És egy villámlással együtt elhallatszódott a 3. gongütés...