Az óra hajnali egyet ütött. Sasuke nyugodtan aludt az ágyában. Takarója ebben a pillanatban esett le a földre. Pizsamája egy egyszerű nadrágból állt. Kezével a takaró után motoszkált. Miután nem találta, párnáját kihúzta a feje alól, és azzal takarta be felső testét. Valaki szólongatta:
-    Sasuke, ébredj!
Összehúzta magát. Nem akart fölkelni. Mondjuk, ne csodálkozzunk! Aki egész nap küldetéseket hajt végre Tobi-val, az ha fizikailag nem is, idegileg biztosan kikészül. Szóval: Sasuke egyáltalán nem akart fölkelni.
-    Sasuke, ez most nagyon fontos! Pattanj már ki az ágyból! 
-    Juugo, mit akarsz?
-    Mi? Én nem Juugo vagyok, hanem Itachi. Tudod... a bátyád.
-    Itachi? – Sasuke, mint akire jeges vizet öntöttek, úgy pattant ki az ágyból. – Dededededede... te nem meghaltál?
-    Fogjuk rá... itt vagyok mögötted. – Sasuke megfordult. Valóban: ott állt. Rajta egy kis fekete pizsama volt. Sasuke alig tudott szóhoz jutni.
-    Mi... miért jöttél ide?
-    Valamit kérni szeretnék tőled – sóhajtott egy nagyot. Sasuke nagyon figyelt. Várt hosszú percekig. Itachi ismét sóhajtott. Majd megint. És ismét... Sasuke már kezdte unni a dolgot, mikor... – Menj vissza a faluba!
-    Mi? Ezt... ezt ne várd tőlem.
-    De... ezt én kérem tőled. Tudod milyen nehéz volt lefizetni a másvilág kapuőrét?
-    Te... lefizetni... hát oda nem jutsz vissza. Max a pokolba.
-    Nem érdekel. Sasuke... azt akarom, hogy boldog légy. És azt úgy éred el, ha visszamész a faluba.
-    De miért kéne visszamennem?
-    Mert... amióta elmentél a falu egyensúlya teljesen felborult. Sorra halnak meg a legjobb ninják. Tsunade ideges, Sakura aggódik, és Naruto... a sírba hajtja magát. Vagyis... Sai hajtja őt a sírba.
-    De nekem ehhez mi közöm lenne?
Itachi megpöckölte a homlokát.
-    Ébresztő! Nem fogod fel, hogy a barátaid számítanak rád?
-    Ők már nem a barátaim. – Sasuke összehúzta magát. Itachi kicsit meglepődött ezen a kijelentésen.
-    Ne mondj ilyet! Ez olyan... gyerekes. És te vagy az én öcsém? Tudod... hiányzik belőled a szeretet.
-    Eddig a gyűlölet hiányzott belőlem.
-    Jól van... hiba volt. Ne haragudj! Nem kellett volna ilyet mondanom. Na, gondolj már bele! Nem lenne megint jó? Lenne egy saját házad, elvégezhetnéd a vizsgákat, és ott lehetnél, mikor kinevezik az új Hokage-t. Akár ANBU is lehetnél, vagy valami magas rangú, híres ninja. Plusz tanár. És minden kisgyerek rajongana. Kipróbálhatnád, hogy milyen, ha mindenki szeret. Te is bírtad Iruka-sensei-t.  Na? Hogy tetszik?
-    Nem... nem megyek vissza.
Itachi felpofozta az öccsét. Sasuke azt se tudta, mit tegyen.
-    Nem? Ne-em? Te már nem bolond kis öcsi vagy. Te egyszerűen hülye vagy! Na, idefigyelj! Naruto a legjobb barátod igaz? Őszintén!
-    Igen!
-    És Sakura? Mindig is szeretted. Nemde?
-    Mi? Szó sincs róla.
-    Hazudsz! Őszintén válaszolj!
-    Mi közöd hozzá? – karba tette a kezét, és elfordult.
-    Ezt az idióta stílust azonnal abbahagyod! Visszamész a faluba, kibékülsz az ottaniakkal, elárulod az Akatsuki-t, becsajozol, alapítasz egy saját családot, és boldog életet élsz! Világos?!
-    Áruljam el az Akatsuki-t?
-    Pontosan.
-    Áruljalak el?
-    Én már nem vagyok tag. Na, visszamész, ha kell az idióta csapatoddal, és boldog, gondtalan, átlagos ninja életet élsz! OK?
-    Legyen...
-    Egy próbát megér. Na, feküdj vissza! Jó éjt Sasuke.
-    Itachi, lehet egy kérdésem? – ekkor Itachi megpöckölte a homlokát.
-    Sajnálom Sasuke. Majd legközelebb. Most már mennem kell – fölvette a földről a takarót, és betakarta vele Sasuke-t. – Aludj jól! – mondta, majd eltűnt. Sasuke-t hamar elnyomta az álom. A takarót erősen szorította magához. Az óra hajnali kettőt ütött.

Másnap reggel Sasuke azt hitte, csak álmodta az egészet. Mikor kiment a konyhába, Karin, Juugo, és Suigetsu már ott reggeliztek. Kómásan asztalhoz ült. Karin elé tolt egy papír cetlit.
-    A hűtőn találtam. Neked szól.
Sasuke elolvasta. Ez volt ráírva: „Tégy úgy, ahogy ma hajnalban beszéltük, különben megpofozlak! Itachi”
-    Meg tudnád magyarázni? – kérdezte Juugo.
-    Hülyének néznétek.
-    Mi? Téged? Ne viccelj már! – mondta Karin nevetve. – Na, mi ez a levél?
-    Hátőő... szóval... az utóbbi időben... eléggé érdekes dolgok történetek velem... – mondta Sasuke hosszas gondolkodás után. A többiek nem értették tisztán.
-    Ezt meg hogy érted? – kérdezte Suigetsu.
-    Nos, izé... hihi... Itachi nekem adta a sharingan-ját...
-    Éééés?
-    És... asszem... sőt, biztosan... „találj már ki valamit!” alvajáró vagyok...
Erre a csapat másik három tagjából kitört a röhögés.
-    Nane! Sasuke-sama! Te csak viccelsz! – mondta Karin, miközben levegő után kapkodott. – Mármint ez? – felállt, szemét becsukta, és kezét előre tartva imbolygott a konyhában. - *Horkol, fütyül, horkol, fütyül* Húáááááááávvooooááááááóóóóóóóóólááááááááááá.... *Horkol, fütyül, horkol, fütyül* Wáááááá... húúúú...
-    Nem, ez az alvó múmia. – legyintett Sasuke. Karin továbbra is folytatta az „alvajárást”.
-    Húúúááááá... shaaaaarin-di-di-di-din-di-dinnnnGAN! Rrrénnná! Rrrénnárrrénnárrénnááááárrén...
-    ABBAHAGYNÁD MÁR, TE IDIÓTA?! – kiáltott rá Suigetsu teljesen kikelve magából. Karin sértődötten visszaült a helyére. – Szóval... Itachi üzen veled sharingan-on keresztül. Úgy, hogy te álmodban leírod... de mit akar tőled?
-    Mittomén! – Juugo háta mögé nézett. Ott állt Itachi, és éppen Sasuke kávéját szürcsölgette önfeledten.
-    Öcsi... itt az idő indulni. – suttogta, majd lehúzta a kávét.
Sasuke becsukta a szemét, majd ismét kinyitotta. Itachi most Sasuke pirítósáért nyúlt. Sasuke ismét becsukta a szemét.
-    Sasuke-sama... mit csinálsz?
-    Őm... én?
-    Te!
-    Mi?
-    Mit csinálsz?
-    Ki csinál kit?
-    Elég... furcsa vagy ma reggel... – mondta Juugo, miközben Sasuke-t figyelte. – Mi van a hátam mögött?
-    A kávéfőző – felelte Sasuke. Itachi integetett neki, majd nekiállt olvasni a napilapot. – Mikor mész már vissza?
-    Hm? Sasuke, minden rendben? – kérdezte Suigetsu.
-    Persze! Én... mindjárt jövök...
Felállt, és a szobájába ment. Bevágta maga után az ajtót.
-    Na, nyugalom, Sasuke! Biztosan csak álmodsz! Szépen visszafekszel az ágyba, becsukod a szemed, és minden rendben lesz... – így is tett. Rendesen betakaródzott, majd szemét becsukta.
-    Őm... öcsi...
-    Csend legyen! Épp felébredni próbálok!
-    Már eleve ébren vagy...
-    Nem, csak álmodom. Szellemek nem léteznek. Főleg, hogy csak úgy kávézgatnak.
-    Ne kényszeríts rá!
-    „Uchiha Sasuke, jó reggelt!”
-    Csak... csak ezt ne énekeld!
-    „Már odakünn a nap felkelt...”
-    Sasuke! Ha folytatod, nagyon megbánod!
-    Hm... ez nem működik! „Domne Sasuke, domne Sasuke...”
-    Sasuke! Ébren vagy! Nem álmodsz! És hagyd abba a hülye ébresztő-dalokat, mert megőrülök.
-    Hm... ne ébresztődalokat? Okés! „Már csillagos az ég. Egy tücsök hangja kél...”
-    Ez volt a bölcsődalunk. – mondta elérzékenyülve Itachi. Összeszedte magát. Sasuke éjjeliszekrényén egy pohár víz volt. Ördögi vigyor ült ki a szájára. A pohár tartalmát Sasuke-ra öntötte.
-    WÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! EZ HIDEG!!!
-    Jó reggelt...
Sasuke felült. Itachi-ra nézett.
-    Nem... te nem lehetsz itt! Megőrültem! Megőrültem! – két mutatóujjával keresztet formált. Szemét becsukta, és monoton hangon mondta: – Menj át a túlvilágra, és élj békében! Ne kísérts! – kinyitotta a szemét. Itachi karba tett kézzel állt Sasuke előtt. – Neeee! Megőrültem! Megőrültem! Skizofrén letteeeeeem!!!
-    Eleve az voltál...
-    Nem! Szellemek nincsenek! Szellemek nincsenek! Távozz tőlem, túlvilági lény!
-    Ch... tőlem... este jövök... – Itachi egy villanás kíséretében eltűnt Sasuke szeme elől. A fiú szédülten visszaesett ágyába.
-    Megőrültem volna? Ebből nagy terápiák lesznek...